Sokadszorra leszögezhetjük, hogy tüsszenteni csak óvatosan szabad. Főleg vezetés közben. Jelenlegi delikvensünk akkorát hapcizott, hogy a beleivel rajzolt az aszfaltra és a jobb lába halmazállapotot váltott.

Hú, de régen voltunk már mehihóba! Itt volt már nagyon az ideje ellátogatni újra. Nem is akármire érkeztünk, az egyik drog-klán fejének a fejét hapciztatták meg, úgy látom effektív fegyverarzenállal. Íme a bizonyíték, a boncpadon a nagypályás játékos is ugyanúgy néz ki, mint bárki más.

Az éttermekben miért nem látni ilyen szép fordozódó belet? Habár, jobban belegondolva, a távol-keleten biztos kapni itt-ott emberpacalt, dehát mit nem lehet ott megvenni pénzért? Minden másra ott a mastercard.

Vagy az egy tábla lenne?
.jpg)
.jpg)
Benő barátunk ezúttal a piros festéket tüdőzte le, olybá tűnik. Ősi görög mondás, hogy fogorvos előtt moss fogat, kórházi kezelés előtt pedig cserélj alsót; természetesen kivételt képez ez alól, amikor nem tudsz arról, hogy korházi kezelés előtt állsz. Szegény mehihói barátunk ebbe a tartályba lépett bele.


Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezt a példányt például szépen beirdalták fogyasztásra és előmelegített sütőben le is kezelték. Ki szelne belőle egy kóstolót?

De a halott embereken persze mindannyian jót nevetünk, igaz? Kedves olvasóim elé tárnám most eme apró kollekciót, mely a háború szörnyűségeiből szemezget, intő jelként lobogtatva előttünk a békére való törekvés fontosságát. (szponzorálta a Juhász munkaruha..)

De mégis mi történt ezzel a szerencsétlennel? Talán machetével kaszabolták meg az arcát? Vagy petárdát dugott a szájába és rosszul időzített? Esetleg csak simán összerúgdosták acélbetétessel? Nos, valószínűleg sose fogjuk megtudni, de egy biztos: emberünk portréfotózásra már csak érintőlegesen alkalmas...

Nade hogy a szó egészen szoros értelmében?! Vallják be kedves olvasók, hogy amikor a címre klikkeltek nem erre számítottak!

Talán egy gégemetszéshez nem értő kontár követhette el?

Mondjuk így jobban járt szegény, elmúlt a fájdalom, de azért mégis, na!
Bár a magyar válogatottba talán még beférne. Ki szopkodná le a húst a csontról?












